Már gyermekként is állandóan firkáltam, rajzoltam. Emlékszem, hogy elvarázsolt a fekete vonalak szövevénye, mely önmagában, jelentéstudat nélkül is gyönyörködtetett. Édesanyámtól kapott kézügyességem mellé valamivel később érkezett az édesapámtól örökölt zene és irodalom iránti fogékonyság és a bibliofilia. Ebben a bűvkörben élek és alkotok azóta is.
Középiskolai éveimet szobrász majd festő szakon végeztem, ahol Dóka Zoltán és Nagy Géza tanáraim útmutatása mellett igyekeztem elsajátítani a szakma tradicionális elméleti és technikai alapjait. Ezeket az éveket követően felvételiztem az egri főiskolára, ahol Földi Péter mesterem gondolatvilága és Bukta Imre művészeti alázata, értékrendje alapvetően megváltoztatta világlátásomat, megnyitva az utat az örök igazságkereséshez, mely szüntelen lelki-szellemi fejlődést hordoz.
A transzcendencia, az emberi minőség ellentmondásainak és párhuzamainak felfedésére tett kísérleteim váltak a művészetem
eszenciájává. Ebben a teológiával átszőtt gondolathálóban fogalmazom meg mondanivalómat, mely néha hangban vagy szövegben nyilvánul meg, de legtöbbször képi jelleget ölt. Ugyanezt az interperszonális kölcsönhatási rendszert igyekszem a tanításban is fellelni és alkalmazni.